Mit nyerhet a Megbízó az együttműködésünk során?

Ez a cikk a Miért Ingatlanközvetítővel? bejegyzésem folytatása. Ha azt még nem olvastad, érdemes arra is rákattintanod. Nagyobb összefüggések érthetők meg a két blog tanulmányozását követően.

Nézzük meg -szintén egy megtörtént eseten keresztül – mit nyer az ingatlan tulajdonos, ha engem bíz meg az értékesítési feladatok ellátásával.


Telefonhívásom érkezett attól az ügyféltől, akinek a lakását egymást követő két évben bérbeadásra kiközvetítettem és mindkét esetben az érdeklődőim ki is vették az ingatlant. Látható, hogy a bizalom megvolt. Igen ám, de jelen esetben adásvételi témájú volt a beszélgetésünk. A tulajdonos kérte mindkét lakásának beárazását, mivel egy harmadik ingatlan megvásárlásában gondolkodott. A kiszemelt ház körülbelüli paramétereiről tájékoztatott. A kérdés az volt, hogy az ő két lakásának eladásából befolyó összeg elegendő fedezetet nyújt-e a megvásárolandó házra. Továbbá biztosított róla ügyfelem, hogy csak velem köt megbízási szerződést az ingatlanok értékesítésére, mással nem állapodik meg. Kértem 1 óra türelmet, amíg rövidített verzióban meghatározom mindkét eladásra szánt ingatlan reális piaci árát. 1 óra leteltével visszahívtam ügyfelem, és elmondtam neki a számítások eredményét. Tájékoztattam, hogy amennyiben van egy kis – vásárlásra fordítható – tartalék pénze, akkor az egyik lakás értékesítéséből befolyó összeget a tartalékkal kipótolva megvásárolható a kiszemelt ház. A másik ingatlant pedig megtarthatja további bérbeadás céljából, amely miatt eredetileg is megvásárolta.

Amit első olvasatra bárki leszűrhet nem más, minthogy az egyik legfontosabb dologban segítettem ügyfelemnek. Nevezetesen az ő új ingatlanuk megvásárlásához elérhető pénz mennyiségét és módját határoztam meg. A számok megmutatták, hogy szükségszerűen nem kell mindkét ingatlant értékesíteni. A leírtakból látható, hogy az egyik ingatlan eladásából származó összeg is elegendő lehet némi kiegészítéssel, és emellett a rendszeres bevételt termelő másik ingatlan továbbra is tulajdonában maradhat.

Az ügyfél számára pénzügyileg legkedvezőbb verziót vázoltam fel, ahelyett hogy mindenáron mindkét ingatlan eladásában erősítettem volna meg, mondván, hogy nekem akkor lenne több pénzem. Az én szemszögemből nézve azonban, nekem akkor lesz több pénzem és még annál is több, ha ilyen és ehhez hasonló bizalmi szintet építek ki megbízóimmal, amely hosszútávon meghatározza folyamatos működésemet és bizalommal való tovább ajánlásomat.

Igen, jól számolsz, ebben az esetben pontosan egy lakást és annak árát takarítottam meg ügyelem számára.

Ha szeretnéd tudni, hogy Mit veszíthet a Megbízó?, akkor kattints kérlek a linkre és megtudod, milyen módon lehet két szék közül a földre ülni és hogy meg lehet-e előzni. Valamint választ kapsz arra is, hogy mi az egyetlen és egyben legeredményesebb célravezető eszköz a kudarc elkerüléséhez.

For further useful blogs, please click HERE.