
Azt javaslom, vágjunk a közepébe. Általában mi szokott a legfőbb oka lenni, amiért nem akarnak az emberek megbízást adni Ingatlanközvetítőnek? Nagyon egyszerű, a pénz. Vannak akik úgy gondolkodnak, hogy ingatlant eladni, vásárolni, vagy éppen bérbe adni bárki tud. A kérdés, hogy ez valóban így van-e.
Nagyon jó példa erre a fodrászat. Azért, mert láttam már szépen fazonra vágott, csillogó vörösre festett frizurát, meg láttam több fodrászt, akik el tudják készíteni, még nem jelenti azt, hogy én is ugyanúgy le tudnám vágni, vagy ugyanolyanra be tudnám festeni egy embertársam haját. Még ha online útmutató van lépésről lépésre, akkor sem tudom ugyanazt produkálni, mint egy szakmájában gyakorlott profi fodrász. De ugyanígy felsorolhatnék számos más szakmát, a paprikatermesztéstől, a borász mesterségen, a lovas oktatáson, az autófényezésen át egészen az étteremvezetésig. Bármit, a lényege mindnek ugyanaz, még pedig, hogy mind egy-egy önálló, szerteágazó területet felölelő szakma. Nem mondom, hogy nem lehet megtanulni bármelyiket, hiszen én is megtanultam az ingatlan szakmát és azóta is folyamatosan tanulom és finomítom a tudásom. Azonban az eltelt évek tapasztalata alapján egyértelműen kijelenthetem, hogy szakadéknyi különbség van aközött, amikor az ember azt gondolja el tudja adni az ingatlanát, és aközött, hogy valóban úgy adja-e el, ahogyan szerette volna, ki hozott-e belőle mindent, amit akart. Ez utóbbi az, amit kizárólag az évek és a kemény munka hoznak meg, sok lemondással, türelemmel és kitartással.
Az egyszerűség kedvéért két nagyon szemléletes történeten keresztül bemutatom mi az, amit a Megbízó veszíthet, ha úgy gondolja, hogy “ez neki is megy”. Erre az estre jó példa lesz egy korai tevékenységemhez kapcsolódó albérleti konstrukció összefoglalója.
A másik személetes történet pedig éppen, hogy azt mutatja be mi az, amit a Megbízó nyerhet az együttműködésünk során. Ide pedig egy közelmúltbeli ingatlan értékesítési példát hozok Nektek.
Mit nyerhet a Megbízó az együttműködésünk során?
For further useful blogs, please click HERE.